PÉNZÜGYI HÍREK
Terjed a vírus a világban, egyre több országban jöhet újabb szigorítás
A tokiói olimpiát meg kell tartani, hogy megmutassuk a világnak, mit lehet elérni a megfelelő tervezéssel és intézkedésekkel a koronavírus-járvány közepette – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerdára virradóra A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 138. ülésszakának vendégeként. „Mindent megtettek, hogy ezeket a játékokat a lehető legbiztonságosabbá tegyék” – hangsúlyozta Tedrosz a szervezőkre utalva. Az eredmény fokmérője nem a zéró fertőzésszám, hanem az esetek gyors felismerése és elszigetelése, megakadályozva ezzel a vírus további terjedését- tette hozzá. „Az életben nincsen olyan, hogy ne legyen kockázat” – húzta alá a WHO-főigazgatója. A WHO hathatósan támogatta a NOB-ot és a japán házigazdát a járványügyi intézkedések kialakításában. Eljött a tervek és az óvintézkedések próbájának ideje – közölte Tedrosz. „Nagyon remélem, hogy sikeresek leszünk” – mondta a főigazgató. „A remény sugarai ebből az országból kiindulva világítsák meg egy egészségesebb, biztonságosabb és igazságosabb világ kezdetét” – – fogalmazott Tedrosz, feltartva egy olimpiai fáklyát. Mint mondta, a világnak a remény miatt van szüksége az olimpiára. „Az olimpia képes összehozni, megihletni az embereket, megmutatva, hogy mit lehetséges elérni” – hangsúlyozta. A WHO-főigazgatója mindemellett borúlátó képet festett a koronavírus-járványról. „A pandémia egy teszt, és a világ bukásra áll” – hangoztatta. Mint mondta, a járvány eddig négymillió ember életét követelte, és a július 23-án kezdődő olimpia augusztus 8-ai végére számuk százezerrel fog gyarapodni. A veszély nem múlt el – figyelmeztetett. Mint mondta, vágyálmokat kerget, aki azt hiszi, hogy a világjárvány véget ért, csak mert országában sikerült megfékezni a vírus terjedését. A WHO vezetője erkölcsi botránynak nevezte, hogy a vakcinák 75 százalékát mindössze tíz országban használták fel. „A pandémiát már megfékezhettük volna, ha a védőoltásokat igazságosabban osztották volna el” – tette hozzá Tedrosz. A japán fővárosban felfelé ível a járványgörbe, ami miatt a kormány nemrég szükségállapotot hirdetett Tokióban és a környező prefektúrákban. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb az aggodalom a külföldi sportolók, tisztségviselők és újságírók ezreit vonzó – a járványhelyzet miatt tavaly már elhalasztott – olimpia megtartását illetően. A japán hatóságok az egészségügyi kockázatok mérséklése érdekében elrendelték, hogy szurkolók nélkül tartsák meg a játékokat. Mindemellett az Aszahi Simbun című japán lap által a napokban közzétett közvélemény-kutatás szerint a japánok kétharmada kételkedik abban, hogy biztonságosan megtartható az olimpia. Japánban a lakosság 34 százaléka kapta meg eddig valamelyik, koronavírus elleni vakcinának legalább az első dózisát. A járvány kitörése óta a szigetországban 840 ezernél több fertőzöttet regisztráltak, akik közül 15 055-en hunytak el a kórban. A játékokhoz köthetően eddig 67 fertőzöttet jelentettek július elseje óta, így sokan attól tartanak, hogy az olimpia „szuperterjesztő” rendezvénnyé válhat. (MTI)
Source link