PÉNZÜGYI HÍREK
Majdnem annyiért tud eladósodni egy futballklub, mint az amerikai állam
A Tottenham Hotspur pénteki közleménye szerint magántőke és bankhitel bevonásával összesen 637 millió fontnyi adósságot sikerült refinanszírozni. A kötvénypiacon elsőként jelent meg a futballklubot működtető társaság, 525 millió fontot vontak be jelentős túljegyzés és az intézményi befektetők érdeklődése mellett. Az eddigi bankhitelt eredetileg 2022-ig kellett volna visszafizetnie a klubnak, most a leghosszabb lejáratot 30 évre nyújtották ki, a teljes finanszírozási csomag átlagos futamideje pedig 23 év. Az adósság átlagos súlyozott kamata pedig a bankhiteleket is beleszámítva 2,66%. A kibocsátó pedig két hitelminősítőtől is „erős befektetésre ajánlott minősítést kapott” a közlemény szerint. A hozamot ahhoz érdemes hasonlítani, hogy például a brit 30 éves állampapírra most 1,04%-os éves kamatot fizetnek, a hasonló futamidejű amerikai kötvények hozama pedig 2,2%. Vagyis saját devizájában a Tottenham majdnem annyiért tudott eladósodni, mint az amerikai állam. A tranzakció után Daniel Levy, a klub elnöke igyekezett megnyugtatni a szurkolókat is, a Financial Timesnek úgy nyilatkozott, hogy a refinanszírozás nem lesz hatással a csapat üzleti terveire és átigazolási politikájára. Sőt, szerinte a jövőben több pénzük lehet új játékosokra az alacsonyabb finanszírozási költségeknek köszönhetően. A Spurs a 2017/18-as szezonban 380,7 millió fontnyi árbevétel mellett 138,9 millió font profitot ért el, ami világrekord a futball világában, korábban sosem volt példa hasonló nyereségre egy év alatt. A klub elnöke arról is beszélt pénteken, hogy a további építkezés részeként az idén áprilisban átadott 62 ezer férőhelyes stadiont szeretnék „London Madison Square Gardenjévé” változtatni, vagyis minél több eseményt bevonzani. Szerinte ugyanis az az évi 25-30 mérkőzés, amit a focicsapat játszik nem elég, hogy a beruházás megtérüljön. A folyamat részeként tízéves megállapodást kötöttek az amerikai futballigával (NFL), így évi két meccset Európába hoznak a tengerentúlról. A stadion 1,2 milliárd fontból épült meg, amivel Európa legdrágább hasonló létesítménye.
