Connect with us
img

Favorite News

Koronavírus: két csoportra szakadtak az európai országok

Koronavírus: két csoportra szakadtak az európai országok

PÉNZÜGYI HÍREK

Koronavírus: két csoportra szakadtak az európai országok

A bérek szász százalékára emelik a táppénz összegét márciusban és áprilisban Csehországban – döntött hétfőn este a cseh kormány. Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón elmondta: a kormány célja, hogy ezzel is ösztönözze a koronavírussal fertőzött személyeket, illetve a velük kapcsolatba került embereket az otthonmaradásra és a karanténba vonulásra.  Eddig az alkalmazottak keresetük 60 százalékát kapták megbetegedésük esetén. Sokan ezért, amennyiben állapotuk nem volt súlyos, betegen is igyekeztek munkába állni, hogy elkerüljék jövedelmük csökkenését. A kormány intézkedését kedden a képviselőház, szerdán pedig a szenátus is megtárgyalja, várható, hogy mindkét testület elfogadja, és az államfő aláírása után azonnal életbe léphet. A több mint 250 embert foglalkoztató vállalatoknál ugyanakkor már szerdától kötelező lesz a rendszeres koronavírus-tesztelés. Ezt az intézkedést a kormány eredetileg péntektől tervezte bevezetni, de tekintettel a romló járványhelyzetre, életbe lépését két nappal előrehozták. Péntektől az 50 személynél többet foglalkoztató cégeknek is kötelező lesz a tesztelés. Szintén kormánydöntés alapján felújítják a koronavírus elleni cseh vakcina fejlesztésének munkálatait. Ezeket tavaly nyáron állították le, arra való tekintettel, hogy több külföldi cégnél előrehaladottabb állapotban volt a vakcinafejlesztés. A kormány most úgy vélte, ennek ellenére is érdemes tovább folytatni a kutatásokat. Csehországban egy éve, tavaly március elején tört ki a koronavírus-járvány, az áldozatok száma hétfőn meghaladta a 20 500-at. Az elhalálozások napi átlaga több mint 150, a halottak napi száma legutóbb december közepén volt száz alatt. Az aktuális igazolt fertőzések száma mintegy 150 ezer. Továbbra is rendkívül leterheltek a cseh kórházak. Hétfőn több mint 7000 személyt kezeltek a kórházakban, közülük több mint 1500 állapotát az orvosok súlyosnak minősítették. A covidos szabad kórházi ágyakból mindössze 170 szabad jelenleg, ami az összes speciális ágy 14 százaléka. A cseh kormány a súlyos helyzet kezelése érdekében a szomszédos Németországhoz és Lengyelországhoz fordult segítségért. Az oltási kampány folytatódik. Csehországban hétfőig már több mint 650 ezer személyt oltottak be koronavírus elleni vakcinával, mintegy 250 ezren pedig a második dózist is megkapták. (MTI) Címlapkép forrása: MTI/Krizsán Csaba


Source link

Continue Reading
You may also like...
Click to comment

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

More in PÉNZÜGYI HÍREK

To Top
error: Content is protected !!