PÉNZÜGYI HÍREK
Húsvéti hétvége: nagy ellenőrzésekre készülnek a koronavírus-szabályok miatt
Húsvéti akció a Portfolio-nál!
Új akciónk keretében a március 31. és április 9. között vásárolt éves SIGNATURE előfizetéseket most 40%-os kedvezménnyel, 18.000 forintért lehet megvásárolni. Így lényegesen kedvezőbb áron juthatsz hozzá a legfrissebb hírekhez, a legfontosabb elemzésekhez és az exkluzív tartalmakhoz. Ráadásul még a minőségi gazdasági tartalomgyártást is támogathatod.
További részletek ide kattintva.
Lombár Gábor elmondta, már eddig is nagyobb volt a vendégforgalom a tavasszal szokásosnál a Balatonnál, húsvétra pedig a nyári forgalomhoz hasonlóra számítanak. „Nagy szeretettel várunk mindenkit, hiszen természetes, hogy aki csak teheti, az ország egyik legszebb részén szeretné tölteni a húsvétot, de kérjük, vegyék figyelembe, hogy a térségben is sok a fertőzött, a helyi egészségügyi ellátórendszer nagyon leterhelt, és a boltok, részben kinyitó büfék, lángososok sincsenek ilyenkor még felkészülve ekkora forgalomra” – fogalmazott. A szövetség elnöke kérte az üdülőrégióba látogatókat, hogy saját maguk és a térség lakossága érdekében is tartsák be szigorúan a járványügyi előírásokat, „hiszen a pandémia legkritikusabb napjait éljük”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétvégén a gyógyszertárak ügyeleti rendszerben működnek a régióban, így nem lesz minden településen elérhető patika. Sok helyen zajlik a strandok felújítása, így a tópart érintett részei munkaterületnek számítanak, ahol nem javasolt tartózkodni, és az illemhelyek sincsenek nyitva – mondta Lombár Gábor. Beszélt arról is, hogy a nyitva levő vagy hétvégére kinyitó vendéglátóegységeknél is csak elvitelre rendelhető étel, amelyet nem szabad a közeli közterületi padokon elfogyasztani. Hat balatoni település – Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonrendes, Nemesgulács és Szigliget – közös közleményt adott ki, ebben a polgármesterek együttesen kérték fel a helyi polgárőrséget, hogy segítsék a hatóság munkáját, ellenőrizzék a településeiken a járványügyi szabályok betartását. Figyelmeztettek arra, hogy a maszkviselés lakott területen valamennyi utcán, közterületen kötelező a Balatonnál is. A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani, és az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között. Kérünk mindenkit – a településeken élőket, ingatlantulajdonosokat, vendégeket, látogatókat, kirándulókat – a szabályok betartására, saját és honfitársaink egészségének védelmében! – áll a közleményben. Címlapkép forrása: Getty Images