PÉNZÜGYI HÍREK
Hatalmas beruházást valósít meg Székesfehérváron a japán multi
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a nagy világgazdasági változásokat a „Nyugat mellett Keletről is diktálják”. A magyar kormány keleti nyitása sem volt véletlen, hiszen a legmodernebb technológiákat kifejlesztő, azokat elsőként alkalmazó, nagy távol-keleti cégek egyre nagyobb európai gyártási kapacitásra tesznek szert – jegyezte meg. Szijjártó Péter szerint erre jó példa a japán Denso autóalkatrész-gyártó, amely 18,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre Székesfehérváron, és ehhez 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól. A miniszter hangsúlyozta, hogy 2010-ben a magyar autóipar négyezer milliárd forintnyi termelési értéket állított elő, tavaly már 8547 milliárd forintnyit, tehát megduplázódott a teljesítménye nyolc év alatt. Hozzátette: az első hét hónap azt mutatja, hogy nincs megállás, hiszen 13 százalékos növekedést könyvelhetett el az ágazat 2018-hoz képest, ezzel elérhető közelségbe került az „álomhatár”, ami tízezer milliárd forintos teljesítményt jelent. Szijjártó Péter közölte, hogy ma 170 ezren dolgoznak az ágazatban, amely „a magyar gazdaság gerincoszlopa”, a szektor a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30 százalékát adja. Jelezte: az autóipar 90,4 százalékban exportra termel, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években sorra megdőlt a magyar gazdaságtörténet exportrekordja. A tavalyi volt a második olyan év, amikor meghaladta a 100 milliárd eurót a magyarországi kivitel, ezzel Magyarország tagja lett a „35-ös elitklubnak”, amelynek tagjai 100 milliárd euró felett exportálnak. Szijjártó Péter a Densóról elmondta, hogy a világ harmadik legnagyobb autóipari beszállítója, amely 35 országban van jelen, Magyarországon pedig több mint négyezer embernek ad munkát. Arról is beszélt, hogy Japán a második legnagyobb ázsiai beruházó Magyarországon, ahol 160 japán vállalat működik és ad munkát 33 ezer embernek. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j), Vargha Tamás, Székesfehérvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője (k) és Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. kereskedelmi és pénzügyi igazgatója a Denso egyik gyártócsarnokában Székesfehérváron 2019. szeptember 20-án. Fotó: MTI/Bodnár BoglárkaSzincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. kereskedelmi és pénzügyi igazgatója kiemelte, hogy az autóipar az elmúlt száz év legfontosabb és legnagyobb változásán megy keresztül, amelyre cégüknek is készen kell állnia. Az elmúlt két évben ezért „kapacitásintenzív” beruházást hajtottak végre, amely további üzletek megszerzését is hozhatja a jövőben. Elmondta, hogy a beruházás egyedülálló volt a Denso életében, mivel a fejlesztés nagy részét magyar emberek ötletei alapján, magyar mérnökök, magyar beszállítók és kivitelezők valósították meg.
Hiventures – Portfolio KKV Tőkefinanszírozás 2019
Hogyan lehetnek a magyar kkv-k sikeres beszállítók? Konferenciánkon kiderül:
A most átadott 17 ezer négyzetméteres logisztikai központban a gyártáshoz szükséges alapanyagokat, valamint félkész- és késztermékeket raktároznak. Szincsák AttilaDenso Gyártó Magyarország Kft., General Manager of Business AdministrationA közlekedésmérnöki diplomája megszerzése után a Cargo Partnernél kezdte karrierjét légi közlekedési ügyintézőként. A székesfehérvári DENSO Gyártó Magyarország Kft.-hez 2001-ben csatlakozott, ahol 8 é… Tovább A nyilvános cégadatok szerint a Denso Gyártó Magyarország Kft. a 2018-as üzleti évet 745,6 millió eurós nettó árbevétel (246 milliárd forint) mellett 34,2 millió eurós (11,3 milliárd forint) nyereséggel zárta. Címlapkép: A Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központja az átadóünnepség napján, 2019. szeptember 20-án. Forrás: MTI/Bodnár Boglárka
