PÉNZÜGYI HÍREK
Enyhül a kereskedelmi háborús feszültség, emelkednek az európai tőzsdék
Mi történt tegnap a tőzsdéken? Eséssel indult a hét második napja az amerikai részvénypiacokon, majd a keddi piaczárás felé közeledve a tengerentúli tőzsdék ismét emelkedni kezdtek, a nap során az energiaszektor részvényei jól teljesítettek, míg a technológiai papírok összességében gyengélkedtek. A Dow végül 74 pontos emelkedés után 0,3 százalékkal került feljebb, az S&P500 stagnált, míg a Nasdaq 3 pontos eséssel zárta a hét második napját. Kedden mutatta be új telefonjait az Apple, a legújabb iPhone-ok értékesítése szeptember 20-án kezdődik, a sima 11-es modell 699 dollár, a Pro változat már 999 dollárba kerül, a Pro Max pedig 1099 dollárba kerül majd. A cég mindemellett az új iPadet, az új Apple Watchot is bemutatta, az Apple részvényárfolyama végül 1,2 százalékos emelkedéssel zárta a napot. Eséssel zárta a hét második napját a magyar tőzsde, a BUX 528 pontos mínusz mellett 1,3 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek kivétel nélkül eséssel zárták a keddi kereskedést. A Magyar Telekom 0,1 százalékos esés után 420 forinton zárt, a Mol 1,2 százalékkal került lejjebb, az olajcég papírjai 2 928 forinton zártak. Az OTP 1,4 százalékos esést követően 12 430 forinton búcsúzott a hét második napjától, míg a hazai blue chipek közül 2 százalékos esésével a Richter teljesített a leggyengébben. A gyógyszergyártó részvényei 4 840 forinton fejezték be a keddi kereskedést. Mik az előjelek mára? Az ázsiai részvényindexek többsége emelkedett a szerdai kereskedés második felében, az USA és Kína kereskedelmi háborújával kapcsolatban nem érkeztek újabb rossz hírek, míg a piaci kommentárok szerint a befektetők már az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülésére vártak. A Nikkei 0,9 százalékos erősödése mellett a hongkongi tőzsde 1,6 százalékkal került feljebb, míg a sanghaji börze 0,4 százalékot esett. Az amerikai határidős részvényindexek feljebb kerültek ma reggel, míg a határidős DAX 62 pontos plusza 0,5 százalékos emelkedést vetíthet előre a szerdai piacnyitásra. Mi mozgatja a tőzsdéket? Jelentős, piacmozgató makroadatok hiányában a befektetők az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi konfliktusával kapcsolatos új hírekre figyelnek majd, míg a piaci szereplők egy része már az Európai Központi Bank csütörtökön esedékes kamatdöntő ülésére várhatott. Mire érdemes ma figyelni? Szerdán sem hazánkból sem az eurozónából nem érkezik kiemelt makroadat, míg az Egyesült Államokból az augusztusi termelői árindexet teszik közzé. Mi történt eddig a tőzsdéken?
Source link