Kedd reggel 334,9-nél járt a forint az euróval szemben, ez csak jelképes erősödést jelentett a magyar deviza szempontjából. Tegnap 335,4-nél új történelmi csúcsot állított be az árfolyam, onnan sikerült már a nap végére visszakapaszkodni 335-ig. Azt azonban már hetek óta látjuk, hogy tartósan 330 felett ragadt a forint, egy átmeneti leszúrástól eltekintve majdnem egy hónapja nem járt alatta. A dollár most 304,76 forintba kerül, az angol font pedig 379,1-nél jár. A forint szempontjából ma egyértelműen az MNB kamatdöntő ülése lesz a legfontosabb esemény, mellyel kapcsolatban az a legnagyobb kérdés, hogy a jegybankot a globális lazítási kedv vagy a gyenge forint befolyásolja-e erősebben. Azt ugyan hangsúlyozzák folyamatosan, hogy nincs árfolyamcéljuk, azonban a tartósan gyenge forintárfolyam az infláción keresztül is begyűrűzik majd a gazdaságba. Ahhoz, hogy a nap második felében érdemi forinterősödést lássunk, az kellene, hogy a Monetáris Tanács óvatos hangnemet üssön meg, nem utaljon a további lazítás lehetőségére, illetve hangsúlyozza az inflációs kockázatok erősödését a gyenge forint miatt. Ha ezzel ellentétes üzenetet küldenek, akkor viszont ismét felfelé indulhat az euró-forint jegyzés. Egyelőre a régióban is csendesen indul a nap, a lengyel zloty 0,1 százalékos erősödéssel kezdett az euróval szemben, a cseh korona pedig stagnált. A feltörekvő piacokon közben a török líra 0,6 százalékos erősödést mutat a dollárral szemben, a dél-afrikai rand pedig 0,2 százalékkal erősödött. A forint az utóbbi hetekben szorosan együtt mozgott az euró-dollárral is, amikor a dollár erősödött, akkor került eladói nyomás alá a forint. Éppen ezért csak rátett egy lapáttal az, hogy tegnap megint 1,10 alá esett az euró-dollár jegyzés, egyelőre ma reggel is ott kezdi a napot. A japán jen eközben stagnál, az angol font pedig a kulcsfontosságú legfelsőbb bírósági döntés előtt szintén alig mozdul.


Source link

PÉNZÜGYI HÍREK
Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük